ezen dolgoztunk 2009 – Pesterzsébet

Ezen dolgoztunk 2009-ben. Pesterzsébeten, 1930 körül épült családi ház bővítésére kaptunk megbízást 2009 tavaszán. (Építészeti koncepciótervezés + engedélyezés, kiviteli tervek, belsőépítész koncepciótervek készítése volt a feladat.) 2009 telére szereztük meg az építési engedélyt, az építkezés idén fejeződött be. A feladat egy önállóan is működő lakrész volt a fiatalok számára, összekötve, de szeparálhatóan a szülői résztől. … olvasásának folytatása

Ezen dolgozunk – Gondozó Kert tető

A Gondozó Kert udvarára terveztünk egy akusztika lefedést, eső és zajvédő előtetőt. A hely természetesen látogatható, aki a VIII. kerületi Vajdahunyad utcában jár ugorjon be bátran egy valamire, aztán mondja el hogy tetszett. •

kis tavaszi épületfotózás

Végre sikerült időt szakítani és kiballagtunk a fotós barátommal rögzíteni pár képet erről a házról. Elég zűrös tervezési folyamat volt, 2003-2004 között készültek a tervek, az épület pedig 2-3 évig épült jónéhány vargabetűvel, de a végén nagyjából elfogadható hasonlóságot mutatott a tervekkel. Az első önállóan készített középületem volt, így az összes nyűg ellenére kedves emlék … olvasásának folytatása